|
|||
Keresőguru Cégtörténet dióhéjban2006.Elkészült az első saját honlapom. Tudtam, hogy nem lesz több, elég az. Az azt követő 2-3 évben kb. 300 domain nevet vettem, és 70-80 saját honlapot el is készítettem / készíttettem a legkülönfélébb témákban.Ezekkel kísérleteztem és tanultam ki fokozatosan a keresőoptimalizálást. 2007.Eredetileg csak keresőoptimalizálással foglalkoztunk. (Akkortájt ügyfeleink honlapjainak kb. 90-95 %-át strukturális problémák miatt lehetetlenség volt optimalizálni, azaz a Google keresőből nagy látogatottságot generálni rájuk.)2008.A fenti okból kezdtünk fejleszteni egy olyan saját honlapszerkesztőt, amelynek belső szerkezete 100%-osan megfelel a Google elvárásainak, hogy a honlap látogatott lehessen. Így készítettük el (és azóta is folyamatosan fejlesztjük tovább) a Keresőguru honlapszerkesztőjét, amely a tulajdonosa által könnyen szerkeszthető és keresőbarát.2009.Így bővült ki a keresőoptimalizálási szolgáltatásunk a honlapkészítéssel. Olyan honlapokat tudtunk így adni ügyfeleinknek, amelyeket már lehetett keresőoptimalizálni. Közben persze, ahogyan ez programozáskor lenni szokott, a honlapszerkesztő ezernyi hibáját javítgattuk, újabb és újabb modulokat készítettünk hozzá, ahogy felmerültek az újabb igények, építettünk be a honlapok használatát segítő oktatóvideókat stb.2009.Tesztelés, az első honlapok értékesítése, valamint a technikai fejlesztések voltak folyamatban. Ezzel párhuzamosan volt egyre nagyobb igény a megjenésben is professzionális weblapokra. Így több profi designerrel kezdtünk el együtt dolgozni.Több honlapvásárlónk inkább ránk bízta a tartalom megírását, így szövegíró csapatot toborztunk, így jöttek létre első komoly szövegíró portál munkáink. Rendszeresen felmerült ügyfeleinktől kérdésként, hogy hogyan menedzseljék honlapjukat, hogyan reklámozzák, milyen funkciókat használjanak, milyen szövegeket írjanak stb. Így kezdtünk el foglalkozni webes tanácsadással, Google hirdetések menedzselésével is. 2010.Webvideók készítésének indulása két operatőr kollégával.Júliusi termékünk - ellentétben az eddigi több exkluzív honlap mellett - a TURBÓ honlapok készítése ügyfeleink számára. A fapados járatokhoz hasonlóan TURBÓ honlapjaink is legtöbb cég vagy magánszemély számára elegendő funkcióval rendelkeznek, esztétikusak és könnyen szerkeszthetők. És ami fontos lehet még: mindez gyakorlatilag bárki számára elérhető áron.2011.Ebben az évben a fejlesztések közül legfontosabb a webáruház modul elkészítése volt, majd elindult a Prémium webáruházak és a Turbó webáruházak értékesítése. |
Iratkozz fel hírlevelünkre!Ügyfeleink visszajelzései:A sebesség és pontosság, ami az elkészítés során jellemezte az együttműködést, azt gondolom, példaértékű lehetne nagyon sok cégnek. ... ajánlom a Keresőguru Kft-t, mert gyorsak, pontosak és mindemellett tisztességes ár érték aránnyal dolgoznak, nem utolsó sorban pedig megbízhatóak... A keresőoptimalizálásnak köszönhetően a honlapom már nem csak egy színes katalógus, hanem igazi termelő eszköz |
||
| © 2012.Keresőguru Kft.KapcsolatCégadatokHelpFejlécigénylőOldaltérkép | |||