Ügyfeleink véleménye rólunk
Ügyfeleink visszejelzései feltöltés alatt állnak.
Tavaly május elején érkeztem haza több hónapos külföldi tanulmányutamról, és gyorsan szerettem volna egy szép és könnyen kezelhető honlapot. Mivel az előző cégem honlapját is a Keresőguru Kft. készítette, így megkértem őket, készítsék el az újat is. A sebesség és pontosság, ami az elkészítés során jellemezte az együttműködést, azt gondolom, példaértékű lehetne nagyon sok cégnek. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, mivel a Keresőguru Kft. csapata együtt is gondolkodott a megoldásokban, sőt, állíthatom, helyettem is. A grafikai munka például úgy született, hogy miután jeleztem az igényemet, talán két nap sem telt bele, és ott voltak a verziók, amik közül csak választanom kellett. Nekem előtte ötletem sem volt, milyen legyen például a logó, vagy a weblap dizájnja. Ezekre a Keresőguru csapata, szinte az igényem megjelenése előtt már a kész megoldásokat mutatták be. Azóta is ajánlom a Keresőguru Kft-t minden ismerősömnek, aki a legprofibbtól szeretne webes megoldásokat!
- Potencsik Szilárd,
Client Maker Kft. ügyvezető
Mindenkinek, aki többet vár el honlapjától, minthogy egy weben jelenlévő névjegykártya legyen, ajánlom a Keresőguru Kft-t, mert gyorsak, pontosak és mindemellett tisztességes ár érték aránnyal dolgoznak. Nem utolsó sorban pedig megbízhatóak.
- Stéger Robert,
Cégműszerfal Kft. ügyvezető
A honlapunkat könnyen tudjuk módosítani, újabb programjainkat marketinges munkatársunk hétről-hétre könnyedén tudja feltenni a WEB-oldalunkra.
Bármilyen változtatásra, segítségre volt eddig szükségünk, néhány órán belül megkaptuk a szakértő támogatást, ami a Keresőguru egyik nagy előnye. Akár telefonon, akár mail-en kértük a segítségüket, pár órán belül teljesítették kéréseinket.
Ajánlom a Keresőgurut minden olyan cégnek, aki szeretne egy könnyen karbantartható WEB-lapot és fontos számára egy gyors és magas színvonalú folyamatos támogatás. Számítok rájuk a jövőben is.
- Bérczes István
Business A1 Kft. Szakértő-konzulens